Logisztikai hír
Konténerterminál is épül a debreceni BMW-nél

Idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában, ami hatalmas lökést fog adni a magyar gazdaságnak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a BMW vezetőivel folytatott egyeztetését követően, hogy a német autóipari vállalat debreceni üzemének területén az összes szükséges épület megépült, és a gépek is megérkeztek, így minden akadály elhárult az elől, hogy az ősz folyamán a cég most először megkezdhesse a sorozatgyártását egy tisztán elektromos platformra épülő modelljének.
„Az egész BMW fókusza most minden túlzás nélkül Debrecenen van, hiszen a debreceni gyár sikere kritikus fontosságú az egész vállalatcsoport sikeressége szempontjából ebben a forradalmi autóipari időszakban, amikor gyakorlatilag minden arról szól, hogy az elektromos autózásra hogyan, milyen gyorsan tudnak átállni az egyes vállalatok” – szögezte le, miután Milan Nedeljkoviccsal, a cég igazgatótanácsának gyártásért felelős tagjával és Hans-Peter Kemser debreceni gyárigazgatóval tárgyalt.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy a német vállalat már több mint kétezer embert foglalkoztat Magyarországon, és ahogy fut fel a termelés, az alkalmazotti létszám is úgy fog növekedni. Hozzátette, hogy folyamatban van még egy konténerterminál fejlesztése, de szeptemberre az is készen lesz.