Logisztikai hír
Kapacitást bővített a Herbavit
Bővítette kapacitását 270 millió forintos beruházással a nyílászárók, épületvasalatok nagykereskedelmével, beépítésével foglalkozó bonyhádi Herbavit Kft. – közölte a cég.
A vállalkozás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 189 millió forintos támogatását használta fel a fejlesztéshez – írták közleményükben. A beruházással a cég megkétszerezte kapacitását, a meglévő 1080 négyzetméteres raktára mellé egy 1184 négyzetméteres raktárat épített, amely 750 tárhellyel segíti a megrendelők kiszolgálását. Emellett új készletkezelő szoftvert fejlesztettek papírmentes, PDA-s rendszer használatával.
Schnierer Péter, az 1997-ben alakult, bonyhádi telephelyét 2006-ban megnyitó kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, a cég a nagykereskedelem mellett a termékeken feldolgozást is végez. A 2021-ben még 36 fős létszám mára 46-ra nőtt – tette hozzá. Közlése szerint a társaság a 2021. évi 2,35 milliárd forint után 2022-ben 2,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Az idén a piaci bővülésnek köszönhetően 10 százalékos növekedést terveznek.