Connect with us

Logisztikai hír

Teljes joggal képviseli az Ivecót az Eurotrade

Iveco
Az idén 33 éves Eurotrade Kft. – több, mint húszéves kereskedelmi kapcsolat után disztribútori szerződést kötött az Ivecóval, azaz teljes jogkörrel képviseli – a szigetszentmiklósi ETV mellett – a haszonjárműmárkát hazánkban.

Az Eurotrade Kft. sajtótájékoztatón ismertette a disztribútori tevékenység részleteit, majd az Iveco közép-kelet-európai képviseletének vezetői, Tatiana Benova marketinges, illetve Ivan Blazek ügyvezető-helyettes mutatták be az Iveco újdonságait, a közép-kelet-európai térség piaci eredményeit, a közeljövő terveit, valamint az Iveco hosszútávú magyarországi elképzeléseiről is szó esett.

Szücs Attila ügyvezető, tulajdonos

Szücs Attila, a kisigmándi Eurotrade cégcsoport tulajdonosa és ügyvezetője felelevenítette az olasz márkával folytatott együttműködés mérföldköveit, amelynek csúcspontja a tavaly december végén Bécsben megkötött disztribútori szerződés. A főként új és használt haszonjárművek, alkatrészek és gumiabroncsok kereskedelme mellett a vállalat érdekelt a megújuló energiatermelésben, továbbá a BYD elektromos haszonjárműveinek hazai forgalmazója, de a cég szervizeléssel, ingatlanfejlesztéssel és pénzügyi szolgáltatásokkal is foglalkozik. Három telephellyel vannak jelen az országban, a kisigmándi, kistarcsai és szombathelyi bázisok kiépítése után Romániában is terjeszkednek, jelenleg is folyik a 15 ezer négyzetméteres sepsiszentgyörgyi létesítmény építése. A projekt befejezése és a kereskedelmi, szolgáltatói munka elkezdése idén nyáron várható. Ott szintén tervezik Iveco haszonjárművek forgalmazását.

Szücs Attila elmondta, hogy 2000-ben indult az Iveco sztori, 2008-ban hivatalos márkaszervizt nyitottak Kisigmándon, 2014-ben átadták az ország legnagyobb gázos nehézgépflottáját: 63 CNG Stralis teherautót vett a FKF Zrt. 2021-től már a gyártól rendelnek új járműveket, az együttműködés koronája pedig a három hónappal ezelőtt megkötött disztribútori szerződés – hangsúlyozta.

Az Eurotrade Kft. tavaly 10 százalékkal, 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, az üzemi eredmény mintegy 30 százalékkal javult, 675 millió forintot tett ki. A tulajdonos 2023-től többet vár, a tervezett árbevétel 12 milliárd forint. A járműkereskedelmi üzletág 2022-ben 400 nehézgépjárművet adott át az ügyfeleknek, a cég 2025-re az értékesítési darabszámot ezerre kívánja emelni. Ebben nagy szerepet kapnak az Iveco járművei, köztük is hangsúlyosan az alternatív hajtásúak. A cél 2027-re a 3,5 tonna alatti kategóriában a 7,5 százalékos részesedés elérése.

Az Iveco gőzerővel dolgozik a termékpaletta zöldítésén, a elektromos Daily mellett CNG és bio CNG változatok is futnak majd az utakon, de a nehéztereherautó-szegmensben is megjelennek az elektromos, biogázos, majd pedig a tüzelőanyagcellás járművek. A vállalat célja a zéró emisszióra való átállás 2040-re. A csoporthoz tartozik az Iveco Capital, a Heuliez Bus, az Iveco Bus, az Iveco, az Astra, a Magirus, a motorgyártó FPT, valamint a katonai járműveket gyártó Iveco Defence Vehichles.

Ivan Blazek, az Iveco régiós helyettes vezetője

Ivan Blazek beszélt az Iveco és az amerikai Nikola együttműködéséről, amelynek keretein belül megkezdődött a Nikola Tre elektromos kamion gyártása a németországi Ulmban. Tervezési fázisban van ugyanennek a kamionnak a hidrogénhajtású verziója is. Ugyancsak hidrogénes fejlesztés zajlik a Hyundai közreműködésével, a tüzelőanyagcellás eDaily FCEV modellt a 2022-es IAA kiállításon mutatták be. Ebben a 90 kW-os tüzelőanyagcellás rendszert a koreaiak, a 140 kW-os elektromos motort és az akkumulátort az olaszok gyártották. A 12 kilogrammnyi hidrogént az alvázban elhelyezett hat tartály hordozza. Hatótávja 350 kilométer, 7,2 tonnás, azaz 3 tonna hasznos terhet cipelhet. Töltése csupán 15 percig tart.

Az alternatív hajtásláncok fejlesztésével párhuzamosan az Iveco az önvezetésben is élen jár, a Plus vállalattal közösen már közúton tesztelnek félautomata szerelvényt.