Connect with us

Automatizálás

Drónos szállítást tesztel Budapesten a Rossmann

Drónos házhoz szállítást tesztel Budapesten a Rossmann üzletlánc és logisztikai partnercége, a Dodo – közölte a Rossmann.

Drónos házhoz szállítást tesztel Budapesten a Rossmann üzletlánc és logisztikai partnercége, a Dodo – közölte a Rossmann.

A tesztelés kezdeti szakaszában azt vizsgálják, milyen gyorsan teljesítik a drónok a megrendeléseket, mennyi idő a csomagok fölhelyezése, a felszállás és a leszállás. Az első, egyelőre még rakomány nélküli tesztrepülésen 15 kilométeres utat jelöltek ki a főváros légterében, ügyelve a biztonságos repülésre, amely 14 percig tartott.

A közlemény szerint a Rossmann az internetes kereskedelem egyik kulcsmegoldásaként tekint a drónos kiszállításra, a Dodo pedig úgy véli, hogy ez lesz a következő nagy ugrás a házhoz szállítási megoldások evolúciójában. Ha a szabályozások is lehetőséget adnak rá, elkezdődhet a küldemények kézbesítése – írták. A tesztrepülésben közreműködő Drónpilótád ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy az ipari alkalmazás sikere után a Rossmann és a Dodo projektje megalapozhatja a drónok kereskedelmi felhasználásának jövőjét.

Az adatok ismeretében az együttműködés résztvevői folytatják a fejlesztéseket, a következő tesztrepülésen már a csomagot fognak szállítani. A Dodo azért is bízik a kísérlet sikerében, mert a drónos kézbesítést a forgalmi és egyéb akadályok nem hátráltatják, így a környezetterhelése is alacsonyabb, mint a közúti szállításé. A magyarországi kísérlet eredményeit később a külföldi piacaikon is szeretnék hasznosítani – közölték.

Saját honlapján a Dodo  technológiai és logisztikai társaságként mutatja be magát. A 2015-ben létrejött cég 2018-ban belépett a cseh és a lengyel piacra, ma pedig már Ausztriában, Bulgáriában, Németországban és Szlovákiában is jelen van, évente több mint 4 millió megrendelést teljesít. Beszámolója szerint a Dodo Logisztika Kft. 2021-ben még veszteséggel zárt, de az e-kereskedelem fejlődésétől folyamatos növekedést remélnek.