Connect with us

Logisztikai hír

Hatalmas logisztikai bázis épül Vecsés és Gyál mellett

WLP
Vecsés és Gyál határában épít 241 ezer négyzetméter nagyságú logisztikai bázist a belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező WLP (Weerts Logistics Park) és a RaktárAD, 175 millió euró beruházással – közölte a befektetői csoport, amelynek a vecsési a harmadik magyarországi projektje.

A közlemény szerint a Liszt Ferenc Repülőtér közelében fekvő, 60 hektáros területen a belga WLP, négy egyenként 50 ezer négyzetméter nagyságú, elsősorban nagy logisztikai cégek befogadására alkalmas óriáscsarnokot épít.    Magyar partnere, a RaktárAD kifejezetten a kkv-k és mikrovállalkozások számára fejleszt logisztikai központokat. A vecsési logisztikai parkban épülő 36 ezer négyzetméter összterületű létesítményben kisebb cégek, műhelyek 200 négyzetméter nagyságban vásárolhatnak területet.    A társaság korábban Alsónémedin és Nagytarcsán épített összesen 200 ezer négyzetméter nagyságú raktárcsarnokot.

A cég közölte, hogy a nagytarcsai logisztikai bázis kihasználtsága 100 százalékos, a vecsési központ várhatóan 3-5 év alatt telhet meg bérlőkkel.    Közölték: az energiahatékony megoldásokat felvonultató logisztikai park megfelel az ingatlanpiac legszigorúbb fenntarthatósági, környezetvédelmi szabványának, a Breem minősítési feltételeinek.

A Vecsés és Gyál határán épülő beruházás a WLP 25. európai projektje. A belga társaság Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Királyságban és Olaszországban több mint 900 ezer négyzetméternyi logisztikai beruházással rendelkezik.

A RaktárAD Ingatlanfejlesztő Kft. 8,4 milliárd forint árbevétel mellett 5,4 milliárd adózott eredménnyel zárta a 2021-es évet.