Anyagmozgatás
Félmilliárd forintos fejlesztés Mezőberényben
Félmilliárd forintos eszközfejlesztést hajtott végre a gépalkatrészek és acélszerkezetek gyártásával foglalkozó mezőberényi Csaba-Berényi Gépgyártó Kft.
Koloh Zsolt elmondta, 350 millió forintot a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz keretéből nyertek el, a támogatási intenzitás 70 százalékos volt, a fennmaradó összeget önerőből biztosították. Az összegből négy gázüzemű homlokvillás targoncát, két különböző típusú ívhegesztő robotcellát, egy gravírozó berendezést és egy függőleges megmunkálóközpontot szereztek be.
Az 1994-ben alapított vállalat főként forgácsszállító berendezések tervezésével, fejlesztésével és gyártásával, valamint acélszerkezetek gyártásával foglalkozik. A Békés vármegyei Mezőberényben több mint 12 ezer négyzetméternyi gyártócsarnokkal rendelkeznek, amelynek 80 százaléka daruval van ellátva; és négyezer négyzetméternyi a raktárfelületük. A beruházás révén újabb hegesztett szerkezeteket is tudnak gyártani, bővül a termékpaletta, körülbelül 10 százalékos kapacitásbővítést remélnek egyes hegesztett szerkezetek esetében – közölte az ügyvezető igazgató. Munkavállalóik száma csaknem 200, amelyet legalább öttel bővítenek a beruházás hatására – tette hozzá, megjegyezve a Ginop plusz keretéből további – hétmillió forint támogatást – nyertek el targoncakezelői, híd- és forgódarukezelői tanfolyamra.
A cég árbevételének körülbelül 95 százaléka külpiaci értékesítésből származik, Németországba, Ausztriába, Olaszországba és Hollandiába exportálnak.
Koloh Zsolt elmondta, az általános világpiaci lassulás, a rendelésállományuk csökkenése következtében a 2023-as árbevételük elmaradt a megelőző évitől.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2022-ben csaknem 6 milliárd forint volt az értékesítés nettó árbevétele, az egy évvel korábbinál mintegy 1,5 milliárd forinttal több. Az adózott eredmény a 2021-es 786 millió forintról 2022-ben csaknem 1,4 milliárdra nőtt.