Connect with us

Szállítmányozás

Csökkent az áruszállítás teljesítménye 2022 második negyedévében

A személyszállítás teljesítménye 76 százalékkal 10,5 milliárd utaskilométerre nőtt a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, miközben az áruszállítás volumene 4 százalékkal 13,4 milliárd árutonna-kilométerre csökkent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összesítése szerint.

Az áruszállításban a 2019 második negyedévéhez képest az elmaradás 11 százalékos volt.    A szállított áruk tömege 75 millió tonnát tett ki, 3,4 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

Belföldön 3,0, nemzetközi viszonylatban 4,5 százalékkal lett kisebb az áruszállítás árutonna-kilométerben mért teljesítménye. A legnagyobb részarányt (81 százalék) kitevő közúti áruszállításé 4,4 százalékkal csökkent.

A nemzetközi szállításban is legjelentősebb arányt képviselő közúti áruszállítás teljesítménye 4,3, a vasútié 8,1 százalékkal volt kisebb, a belvízié stagnált, a csővezetékesé 3,1 százalékkal nőtt.

Az áruszállításból a vasúti 19,3, a közúti 67,6, a belvízi 3,7, csővezetékes 9,4 százalékkal részesedett – áll a közleményben.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér második negyedévi teherforgalma (33,2 ezer tonna) 1,1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, a BUD Cargo City beindítását megelőző, 2019 II. negyedévihez mérten pedig számottevő (38 százalék) volt az emelkedés – írták.