Logisztikai hír
Több mint 400 új munkahelyet teremt a Lidl új logisztikai központja
Több mint 400 új munkahelyet teremt a Lidl új logisztikai központjával, amely 50 milliárd forintból épül meg a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunfélegyházán – jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a raktárkomplexum alapkőletételén.
Navracsics Tibor a beruházás fontosságát hangsúlyozva kiemelte: a Lidl egy olyan helyszínt jelölt ki logisztikai központjául, amely a dél-alföldi térség egy újabb fejlődési pontja lehet. A logisztika a szolgáltatások terén társulhat ahhoz a beruházássorozathoz, amely Szeged környékén az ELI és a BYD révén a remények szerint rövidesen a magyar kutatás-innováció, illetve gépjárműgyártás egyik motorja lesz, és mellette kiegészítő jelleggel egy szolgáltató logisztikai pólus is létrejön a dél-alföldi térségben.
Hangsúlyozta: a statisztikai adatokból jól látható, hogy az elmúlt évek iparpolitikai döntéseinek és infrastrukturális fejlesztéseinek köszönhetően az eddigi egyértelmű nyugat-keleti fejlettségi lejtő egyre inkább észak-déli fejlettségi lejtővé kezd válni.
A miniszter szerint ma már minden adat azt mutatja: „fokozott erőfeszítéseket kell annak érdekében tenni, hogy az utóbbi évtizedekben némileg figyelmen kívül hagyott dél-dunántúli és dél-alföldi térséget vissza lehessen hozni” a magyar gazdaság és így a magyar társadalom vérkeringésébe, hiszen ezek a térségek valaha virágzó térségei voltak a magyar nemzetgazdaságnak.
Navracsics Tibor kifejtette: a jóléti államok vagy a szociális piacgazdaságok példájából látható, hogy amennyiben a magántőke és a közszféra szövetségre tud lépni és talál olyan célokat, amelyek kölcsönösen gyarapítólag hatnak, és amelyek összességében az egész közjót tartalmasabbá és gazdagabbá teszik, akkor az nemcsak a térség, hanem az egész ország, és akár az egész kontinens hasznát szolgálhatja.
Szlavikovics Zita, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke arról beszélt, hogy a tereprendezést követően hivatalosan is megkezdődött a Lidl Magyarország ötödik, az anyavállalat európai hálózatának egyik legnagyobb alapterületű logisztikai központjának építése Kiskunfélegyházán.
A több mint 83 ezer négyzetméter alapterületű, majdnem 12 focipályányi összterületű beruházás várhatóan 2026 októberéig tart, és a legmodernebb komissiózási technológiával működő raktárkomplexum a tervek szerint 60-65 üzletet szolgál majd ki.
Hangsúlyozta: a Lidl Magyarország csaknem 10 ezer munkavállalójával a kilencedik legnagyobb munkáltató. Felelős munkáltatóként nem csak versenyképes béreket, de minden igényre kiterjedő juttatási rendszert is biztosít – tette hozzá.
Rakonczai Róbert, a Lidl Magyarország ingatlanfejlesztési és beruházási ügyvezető igazgatója kiemelte: a 300 ezer négyzetméter területű telken felépülő logisztikai központ mintegy 30 százalékkal lesz nagyobb az ecseri logisztikai központnál. A hasznos raktárterület, mintegy 77 ezer négyzetméter lesz, és ennek nagyjából harmada a hűtött termékek tárolására szolgál majd.
Mint mondta: a tervezésnél nagy hangsúlyt fektettek a fenntarthatóságra, így egyebek mellett korszerű hűtő-fűtő rendszert, hővisszanyerős szellőztető rendszert, LED világítást és víztakarékos csapokat alkalmaznak majd, de 1,5 megawatt teljesítményű napelem, 10 ezer négyzetméteres biodiverz terület, elektromos töltőállomások és a nagy befogadóképességű kerékpártároló szintén a beruházás részét képezi.
A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint a raktárépület 50 ezer raklap tárolására lesz alkalmas, ebből naponta átlagosan 4600 raklapon, mintegy 400 ezer kartonnyi komissiózott árut szállítanak majd el kamionokkal a Lidl áruházakba.
A teljes beruházást a Market Építő Zrt. végzi, és a kiskunfélegyházi építkezés 1500 embernek biztosít munkát.
A Németországban 1930-ban alapított Lidl 2004-ben nyitotta meg Magyarországon az első logisztikai központját és 12 üzletét. Mára 209 áruházzal és négy logisztikai központtal van jelen az országban, és termékeinek 60 százalékát magyar beszállítóktól szerzi be.