Logisztikai hír
A szállítmányozók konferenciáján jártunk
A Magyar Szállítmányozók Szövetsége (MSZSZ) 2023-ban is megrendezte a Magyar Szállítmányozók Napját, a szállítmányozási-logisztikai szakma egyik legfontosabb eseményét, amelynek a STILL Kft. volt az egyik főtámogatója.
A visegrádi rendezvényen a szektor legrangosabb vállalatainak vezetői, a szállítmányozást és logisztikát oktató egyetemek, főiskolák és technikumok oktatói, a mértékadó szakmai szervezetek és érdekképviseletek, illetve az állami szféra képviselői találkozhattak ismét egymással, hogy megismerhessék és megvitathassák az ágazat legújabb trendjeit.
Az MSZSZ-elnök, a Kühne-Nagel Kft.-t vezető Lányi Márton köszöntőjét követően Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese tartotta meg nyitóbeszédét a hazai vasúti, közúti, folyami és logisztikai infrastrukturális fejlesztésekről.
Feledy Botond, külpolitikai szakértő Blokkok, tömbök, láncok tematikával meghirdetett előadása többek között a svéd uniós elnökség iparpolitikai hatásáról szólt, kiemelte a töréspontokat a tagállamok között. Szó volt arról is, hogyan hat az amerikai IRA törvény az európai megújuló iparra, milyenek a magyar források aktuális helyzete, milyen éppen Kína és az EU viszonya?
Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az ukrán-orosz konfliktust boncolgatta előadásában. Több kérdést is körbejárt, ezek közül kiemelkedett az konferencia témájához leginkább illő, a háború logisztikát ismertető gondolatmenet. A szomszédunkban zajló szörnyű háború kimenetelét befolyásolja majd, hogy ki mögött jobb a hadtáp és ez hogyan hat a hadműveletekre.
A konferencián a továbbiakban bemutatkozott a globális logisztikai szektor digitalizálásért dolgozó Fiata nemzetközi szállítmányozók szövetsége, Rusznyák András a mesterséges intelligencia fokozódó kihivásaival ismertette meg a közönséget, a totalcaros Bazsó Gábor pedig a fenntartható autózásról tartott könnyed előadást.