A tavalyi csaknem 349,5 millió forint után az idei első fél évben meghaladta a 448 millió forintot a debreceni Trans-Sped Kft. adózott eredménye – olvasható a...
Uniós támogatással, mintegy 1,6 milliárd forintos beruházással fejleszti logisztikai rendszerét, új automatizált raktárat épít a fertőtlenítő- és tisztítószereket, valamint kozmetikai termékeket gyártó Florin Zrt. Az automatizált...
A Mapei Kft. 8 milliárd forint értékű beruházásában egy fedővakolat gyártó gépsor és egy 12 ezer négyzetméteres új raktár létesül az országban – közölte az építőipari...
Elkészült a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó vasúti infrastruktúra-fejlesztések első üteme, így megindulhat a projekt második szakasza, amelynek nyomán létrejön Kelet-Európa egyik legnagyobb ipari intermodális terminálja...
A kínai Great Wall Motor (GWM) autógyártó Gacsó Sándort nevezte ki európai logisztikai vezetőjének. Gacsó az Automotive Logisticsnak beszélt az európai piacról, a GWM terveiről, európai...
Budapest körül a kormány egy logisztikai gyűrűt hoz létre, amely rácsatlakozik a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésre és a V0-ás vasúti körgyűrűre, ebben a fejlesztésben Biatorbágynak döntő szerepe...
Miközben az olyan autógyártók, mint a Mercedes-Benz, a BMW, a Porsche és társaik folyamatosan új bevételi rekordokat döntenek, a beszállítóipar egyre inkább lemarad. Az osztrák és...
A középvállalatok közel fele már figyelembe veszi az ESG (environmental – környezeti; social – társadalmi; governance – irányítási) szempontokat a beszállítók kiválasztásánál, és több mint egyharmaduk...
A mesterséges intelligencia (MI) társadalmi, etikai és a biztonsági kockázataitól tartanak leginkább a döntéshozók – közölte az EY nemzetközi tanácsadó cég 1200 vezérigazgató bevonásával készült nemzetközi...
Debrecen mellett már Nyíregyházán is akkumulátorgyár megépítése van tervben. A Kelet-Magyarországot érintő fejlesztésekhez azonban magas színvonalú logisztikai munkaerő megléte is szükséges. Ennek érdekében a Nyírség fővárosában...
Egy új tanulmány szerint a mesterséges intelligencia (MI) sokkal inkább munkahelyeket teremt, mintsem kiváltja azokat. Miért fogják a mesterséges intelligencia fejlesztések hatását különösen a nők érezni?...
A kínai vállalatok egyre inkább meghódítják az akkumulátortechnológia piacát. Áttekintésünkben bemutatjuk a legfontosabb szereplőket. A hatból kettő már itt van nálunk, igaz, még nem megaakkukat gyártanak...
Az autóipari beszállítók előtt óriási kihívások állnak. Bizonyos esetekben teljesen újra fel kell találniuk magukat – méghozzá bizonytalan időkben. Hogyan lehetnek sikeresek? Hogy mennyire nehéz az...
Oroszország a kínai járműkivitel első számú célországává vált és éves szinten közel 500 százalékkal nőtt. A járműlogisztika, a költségek és a kapacitás azonban kihívást jelentenek, ami...
A kobotok az iparban egyre több előnyt nyújtanak a termelésben. Az együttműködő robotok és az emberek közötti igazán szoros együttműködés eddig csak korlátozott mértékben bizonyult hasznosnak....
Automatizált szállítópályát helyezett üzembe a Magyar Posta Zrt. Nagykanizsán a március óta működő csomaglogisztikai üzemében – tájékoztatott a vállalat. Az új szállítópályának köszönhetően lényegesen hatékonyabban és...
A vasúti áruszállító vállalatok az egyeskocsi-teherfuvarozás ellátása érdekében idén 6,4 milliárd forint állami támogatásban részesülhetnek pályázat útján; a forrást az Energiaügyi Minisztérium (EM) biztosítja – közölte...
A mesterséges intelligencia (MI) számos iparágba belopakodik, természetesen már ott van az autóipari ellátási láncban is. Jó, hasznos ez nekünk, vagy féljünk tőle? Yossi Sheffi, az...
A Waberer’s International Nyrt. 175,9 millió euró árbevételt ért el a második negyedévben, ami 1,5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, nettó eredménye 2,5...
A DSV a világ egyik legjelentősebb szállítási és logisztikai vállalata, amely Magyarországon is vezető szerepet tölt be. A globális vállalat a vártnál jobb első félévi eredményekről...
Több mint 380 millió forintos európai uniós támogatás segítségével fejlesztette komplex árufuvarozási és logisztikai szolgáltatását annak minőségének javításával a miskolci Szemerey-Plus Zrt. – tájékoztatott a társaság....
Logisztikai központ épül mintegy 1,1 milliárd forintos beruházással Zalaegerszeg határában – tájékoztatott a város önkormányzata. A közlemény szerint a Széchenyi 2020 program keretéből, európai uniós forrásból...
A megnövekedett keresletre reagálva, a cargo-partner egy új FTL megoldást is kínál ügyfeleinek a középső folyosón keresztül, a Vas selyemúton meglévő vasúti szállítási szolgáltatások kiegészítéseként. A...
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint erősödhet a magyar logisztikai szektor helyzete, és jelentős többletbevételt generálhat minden érintettnek, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a terület...
A sárospataki székhelyű Kispatak-2000 Kft. 554,42 millió forintos támogatás segítségével 789 millió forintból modernizálja szolgáltatói kapacitását, hajt végre energetikai fejlesztéseket – közölte a vállalat. A tájékoztatás...
Csaknem 2 millió euróból fiatalította flottáját a Waberer’s csoport; a cég 45 háromtengelyes és 5 kéttengelyes Berger pótkocsit helyez üzembe a helyi és nemzetközi szállítmányozásában –...
Harminckilencedik alkalommal rendezték meg a SporTolna Triatlon Fesztivált Fadd-Domboriban, ahol közel 600 profi és több mint ezer amatőr sportoló mérte össze futó-, úszó és bicikliző tudását....
A CEE-12 régióban az összes ipari és logisztikai ingatlanállomány meghaladta a 65 millió négyzetmétert 2022 végére, amely 30 százalékkal haladja meg a 2021 végi 50 millió...
Minél több logisztikai vállalkozás van nemzeti tulajdonban, annál erősebb az ország – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára Debrecenben. Menczer Tamás...
Fejlesztette csomagolástechnológiáját több mint 400 millió forint támogatás segítségével a RotaPack Zrt. a folyamatosan növekvő vásárlói igények kielégítése érdekében – közölte a társaság. A vállalat a...
A Trans-Sped cégcsoport 2022-ben 30,1 százalékkal növelte árbevételét, amely tavaly 32,7 milliárd forintot ért el a 2021. évi 25,1 milliárd forint után – közölte a társaság....
Okosraktárat épít a CECZ cégcsoport Vácon; a 25 milliárd forintos beruházás bokrétaünnepén a pénzügyminiszter a fejlesztést a kormány 2010-ben meghirdetett keleti nyitás gazdaságpolitikája fontos elemének nevezte. Gazsó...
Több mint 448 millió forintból fejleszti termelési technológiáját az acélszerkezetek-, valamint emelő és anyagmozgató gépek gyártásával foglalkozó DSC2000 Kft. – közölte a cég. Az október végén...
A tervezett ütemben halad a Waberer’s csoport Ecseren épülő óriás logisztikai központjának építése, az épület elérte legmagasabb pontját, így 2024 elejére elkészülhet – közölte a vállalat....
Újabb technológia a gumiabroncs hulladék hasznosítására: az Audi Hungaria Zrt. és a New Energy Kft. együttműködésének eredményeként ezentúl a győri vállalat telephelyén keletkező gumiabroncs hulladékot kémiailag hasznosítják, mely...
A Lexcom Electrics Zrt. csaknem 300 millió forint értékű technológiai fejlesztést valósított meg, az épületüzemeltetéssel, tervezés-kivitelezéssel foglalkozó társaság a beruházáshoz uniós támogatást is elnyert. A társaság...
Júniusban a Biznisz Boyz vállalkozói podcast show vendége volt Szalay Gábor, a Kion csoport magyarországi vezetője. A beszélgetés legfontosabb gondolatait kivonatoltuk, a teljes adás a cikk...
A Coca-Cola HBC Magyarország mintegy 23 millió euró (mintegy 8,7 milliárd forint) értékben fejleszti gyártási és logisztikai kapacitásait Dunaharasztiban – közölte a társaság. Ismertették, hogy a...
A Greenstic Europe Kft. a magyar, szlovák és román érdekeltségei gyártási és logisztikai kapacitásának bővítésére, termék- és ügyfélkörének szélesítésére fordítja a Hiventures-től érkező, mintegy 550 millió...
Uniós támogatással, mintegy félmilliárd forintos beruházással a gyártás és a belső logisztika hatékonyságát növelő fejlesztéseket hajtott végre Szeged határában lévő üzemében a hőszigetelő és biztonsági üvegeket...
Az acélszerkezeti elemgyártással foglalkozó Termelés-Logistic-Centrum Kft. mintegy 21 milliárd forint értékű beruházása nyomán 80 új munkahely jön létre Litéren – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és...
Megszerezte tizenegyedik IFOY-díját a STILL. A zsűri szerint az EXH kézi vezérlésű alacsony emelős targonca különösen méltó a díjra. A dortmundi „U”-ban, a Dortmunder Union Brauerei...
Közel ötödével növelte forgalmát és megduplázta adózás előtti eredményét tavaly a német Kuka AG robotgyártó automatizálástechnológiai vállalat, miközben történetének legnagyobb új megrendelésére tett szert a konszern...
Okosraktár megoldás kifejlesztésén dolgozik konzorciumban a szállítmányozási- és logisztikai profilú győri Quehenberger Logistics HU Kft. és a logisztikai innovációval foglalkozó kecskeméti Evotrex Zrt. A tájékoztatás szerint...
A gazdasági növekedés fenntartásához is szükséges újabb beruházások egyik legalapvetőbb feltétele a megfelelő közlekedési és infrastrukturális adottságokkal rendelkező ipari parkok építése országszerte – közölte Szijjártó Péter...
Uniós támogatással, mintegy 1,6 milliárd forintos beruházással fejleszti logisztikai rendszerét, új automatizált raktárat épít a fertőtlenítő- és tisztítószereket, valamint kozmetikai termékeket gyártó Florin Zrt. Barta Attila...
Tovább erősödik Magyarország szerepe a kelet-nyugati tranzitforgalom szervezésében, ami jelentősen segíti az ukrán mezőgazdasági áruk eljuttatását az egyébként is nehéz helyzetben lévő afrikai és közel-keleti államokba...
Uniós támogatás segítségével szerzett be egy LED alapú hulladékok újrahasznosítását lehetővé tevő gépsort az Avarem Kft. Békés vármegyei, mezőkovácsházi telephelyén. Nyist Csaba ügyvezető elmondta, 53,86 millió...
A Mercedes-Benz magyarországi üzeme a gyártóterület megduplázásával járó fejlesztés nyomán a konszern egyik legjelentősebb egységévé válik, jövőre megkezdődik az elektromos modellek előállítása, nagy számban jönnek létre...
Michael Nikolaides, a BMW logisztikai vezetője ismertette a HVO-üzemű teherautóknak használatának előnyeit a zöld logisztikai célok elérése érdekében. A BMW további részleteket hozott nyilvánosságra az alternatív...
Stabil kiállítói létszám, ismét teljes területkihasználás és hosszú idő óta a legtöbb látogató. A Logimat 2023 a sikerre épített és folytatta növekedési pályáját. Összességében a Logimat...
Több mint hetven új munkahelyet teremtett a Magyar Posta az új, automatizált csomaglogisztikai üzemcsarnokában Zalaegerszegen – közölte a Magyar Posta Zrt. A közlemény szerint a több...
Kötélverő Andreát, a Busch-Hungária ellátási lánc vezetőjét választotta az Év Logisztikai Menedzserének a szakma legnagyobb hazai szervezete, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság. A szakember...
A JYSK az ecseri elosztó központjából szolgálja ki a magyar, horvát, szlovák és szlovén üzletek mellett késő tavasztól már a négy ország online rendeléseit is –...
A Packeta Hungary csomagautomatáinak száma 800-ra nőtt tavaly év végére az év eleji 29-ről, és a hálózat további bővítését tervezik – közölte a logisztikai szolgáltató. A...
A GLS Hungary üzembe helyezte ezredik csomagautomatáját Budapesten az Allee bevásárlóközpontban, ezzel a Magyarországon is elérhető csomaglogisztikai szolgáltatók közül elsőként érte el ezt a mérföldkövet –...
Európai uniós támogatással, összesen 769 millió forintból egy új tárolócsarnokkal és borászati feldolgozó eszközök beszerzésével bővítette kapacitását kiskunmajsai telephelyén a Grape-Vine Kft. – közölték a cég...
Magyarországon a logisztikai szektor a gazdasági növekedés egyik alapja, hiszen csaknem 2500 vállalat tevékenykedik ezen a területen. A nemzetgazdaság meghatározó részeként több mint 280 ezer embert...
A Magyar Szállítmányozók Szövetsége (MSZSZ) 2023-ban is megrendezte a Magyar Szállítmányozók Napját, a szállítmányozási-logisztikai szakma egyik legfontosabb eseményét, amelynek a STILL Kft. volt az egyik főtámogatója....
Miközben a házhozszállítás népszerűsége stagnál, a csomagautomaták aránya a kiszállítási módok között alig egy év alatt megduplázódott a magyar logisztikai piacon meghatározó szerepet játszó Packeta tapasztalatai...
Norvégiában is kapható az F-150 Lightning, így a Ford ikonikus elektromos pickupja globális modellé válik. Amerika ikonikus pickupjának elektromos hajtású változata, az F-150 Lightning Európában is...
Vecsés és Gyál határában épít 241 ezer négyzetméter nagyságú logisztikai bázist a belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező WLP (Weerts Logistics Park) és a RaktárAD, 175 millió euró...
Átadták a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének (DélKerTÉSZ) új, 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai központját Szentesen, amely 2,7 milliárd forintból épült meg. A szövetkezet két évtizede dolgozik azon,...
Vezetőséget választó közgyűlést tartott a CSAOSZ, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség. Az 1990-ben alapított Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség 2023. április 27-én tartotta éves közgyűlését....
A Ford tovább tekerte az őrületvezérlőt, a korábbi Raptort V6-os motorral emelte új dimenzióba. Hogy néz ki? A Thaiföldön gyártott benzines Ford Ranger Raptor kemény terepjáró,...
Biztosan mondható, hogy Magyarországon 2023-ban is meg fog dőlni a beruházások rekordja – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Alsónémediben. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint...
A Linde Material Handling három új alacsony emelésű változatot kínál, amelyek a kompakt Linde N20 C SA félautomata vízszintes komissiózóját még termelékenyebbé és kényelmesebbé teszik. A...
Az állványrendszerek sok vállalkozás számára nélkülözhetetlenek a hatékony és rendezett raktározáshoz. A STILL megoldása segítségével az ügyfelek a lehető legtöbb helyet használhatják ki a raktárban, és...
A STILL célja, hogy az intralogisztikai folyamatokat intelligens megoldásokkal optimalizálja és javítsa a raktárak hatékonyságát, miközben az ott dolgozó emberek egészségét is védi. Az innovációra való...
A Raben Trans European Hungary 7,5 millió euró (közel három milliárd forint) beruházást hajtott végre Dunaharasztin, ahol a logisztikai átrakó raktári területet 75 százalékkal 7000 négyzetméterre...
A Gebrüder Weiss Kft. 34,1 milliárd forint árbevételt ért el tavaly, 12 százalékkal többet az előző évinél – közölte a szállítmányozási és logisztikai vállalat. A tájékoztatás...
Kollaboratív robotokat visz középiskolákba, valamint előadást tart a pályaválasztás előtt álló diákoknak a Promatech Célgépgyártó Kft. Az idén indított iskolalátogatási program célja, hogy betekintést nyújtson a...
Hiába varrják fel folyton a ráncait, a Toyota Hilux nem változik: masszív, könyörtelen és hatékony teherautó. Aki mást vár tőle, csalódni fog. A városi forgalomban nem...
Az idén 33 éves Eurotrade Kft. – több, mint húszéves kereskedelmi kapcsolat után disztribútori szerződést kötött az Ivecóval, azaz teljes jogkörrel képviseli – a szigetszentmiklósi ETV...
Bővítette kapacitását 270 millió forintos beruházással a nyílászárók, épületvasalatok nagykereskedelmével, beépítésével foglalkozó bonyhádi Herbavit Kft. – közölte a cég. A vállalkozás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív...
Varga Mihály pénzügyminiszter adta át a Merkbau Zrt. 2,5 milliárd forintból megvalósult asztalos- és ácsüzemét Kiskunhalason. A pénzügyminiszter felidézte az 1990 óta működő Merkbau 15 telephelye...
Csaknem 400 millió forint támogatásból fejlesztette szentesi üzemét a higiéniai papírtermékek gyártásával, forgalmazásával foglalkozó Coala Hungary Kft – közölte a társaság. A vállalat a fejlesztéshez a...
A mozdonyok és azok szervizelése iránti növekvő kereslet kielégítése érdekében a Siemens Mobility bővíti gyártó- és szervizüzemét München-Allachban. A gyár jelenlegi területe 50 ezer négyzetméter. Ezt...
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke 55,3 pontra esett a februári 56,3-ról, eszerint a válaszadók az előző hónaphoz képest lassabb bővülési folyamatokról számoltak be –...
A Rheinmetall Romániában fogja végezni egyebek között az ukrán harcjárművek és önjáró lövegek karbantartását és javítását – közölte a német fegyvergyártó vállalatcsoport szóvivője. „A Rheinmetall gőzerővel...
A világ vezető targoncagyártói rengeteg újdonságot visznek az április 25-én kezdődő a LogiMAT 2023 kiállításra. Az iparági szakemberek áttekintést kaphatnak a kapcsolódó területek, például a segédrendszerek...
Az autóipar továbbra is számos fronton küzd az ellátási lánc zavarai ellen, kezdve az elektronikai alkatrészek folyamatos hiányával, az ukrajnai háborúval, a magas inflációval, valamint a...
A Magyarországon harminc éve tevékenykedő STILL Magyarország Kft. értékesítési- és márkavezetőjét kérdeztük az aktuális logisztikai trendekről, a vállalat helyzetéről. Megtudtuk azt is, miért olyan sikeresek a...
Stratégiai megállapodásuk értelmében a Siemens automatizálási- és hajtástechnológiát szállít a Continental gumiabroncs gyáraiba világszerte. Az együttműködés célja, hogy az autóipari beszállító abroncsgyártását innovatív vezérlési és automatizációs...
A világkereskedelem ismét növekszik és az ellátási láncok világszerte stressz alatt állnak. Hogyan tehetik stabilabbá ellátási láncukat a vállalatok a digitális beszerzés és az analitika segítségével?...
Ha a fenntarthatóságról van szó, a hamburgi székhelyű intralogisztikai szolgáltató, a STILL ismét példát mutat: egy kísérleti projekt keretében a szervizflottában két elektromos teherautót állítanak be....
A Leroy Merlin egy francia barkácsáruházlánc és kiskereskedő, melynek telephelye a Seine-et-Marne megyében található Réau-ban több mint 72 ezer négyzetméter területet foglal magában, és most már...
Az új STILL PXV vertikális komissiózó targonca magabiztosan mozog a legmagasabb állványok között is, hiszen 14,5 méteres elérési magasságával új lehetőségeket teremt a magasban végezhető munkában....
Törökországban jelenleg is zajlik a február eleji földrengés okozta romos épületek újjáépítése és helyreállítása, amelyben a cargo-partner aktívan támogatja a helyi segélyszervezeteket. A törökországi és szíriai...
Az ember mindig arról álmodott, hogy képes lesz a jövőbe látni. A mesterséges intelligencia (MI) ezt lehetővé teszi. A pontos időjárás-előrejelzések segíthetnek biztonságosabbá tenni a tengeri...
„Making Intralogistics Smart. Together.“ Ezzel a szlogennel mutatja be újdonságait a hamburgi székhelyű intralogisztikai és automatizálási specialista STILL az idei LogiMAT szakvásáron Stuttgartban április 25. és...
A BMW új magasságokba emelte a gyártervezést – ezzel a járműgyártás digitalizációjának legújabb mérföldkövét állította fel. Több mint két évvel a termelés hivatalos beindítása előtt már...
Állami támogatásból, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) és a 4Sales Systems Kft.-vel közösen olyan digitális megoldásokat fejlesztett a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.,...
Polak, Wegier, dwa bratanki. avagy „Lengyel-magyar két jó barát”. Közhellyé koptatott kifejezés, de mint minden közhely az igazságban gyökerezik. Amikor a PMI Solutions Logistics Kft kapcsolatba...
A MiR autonóm mobil robotjai támogatják a szállítást a vállalat ablaktörlőket gyártó üzemében a lengyelországi Skawinában. A telepítést a krakkói Astor bonyolította le. A Valeo két...
A Supply Chain Monitor logisztikai szaklap intralogisztikai mellékletében beruházásokat motiváló aktuális piaci trendekről kérdeztek szakembereket, mások mellett Szalay Gábort, a KION ITS EMEA Hungary ügyvezető igazgatóját.
A Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) öt olyan trendet azonosított, amelyek idén meghatározzák a robotika és automatizálás iparágát. Közleményük szerint ezek közé tartozik a fenntarthatóság, a mesterségei...
Közel másfél millió forint adókülönbözetet állapított meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy fuvarozást és targoncabérlést végző vállalkozásnál. A céget a partnerek számlaadat-szolgáltatása buktatta le.
Az agrárlogisztikai központ új lehetőségeket, új utakat nyit nemcsak a gazdák számára, hanem a magyar élelmiszer- és a feldolgozóipar számára is - mondta az agrárminiszter a...
Németország és Európa egyre inkább lemarad az USA mögött - állítja a német autóipari szövetség (VDA). Az amerikai támogatások miatt egyre több vállalat mondja le európai...