Maglódon építi legnagyobb központi csomagfeldolgozóját a Magyar Posta

 A postai logisztikai infrastruktúra megújítását a kormány továbbra kiemelten fontosnak tartja, hiszen a tulajdonos elvárása, hogy az egyik legnagyobb szolgáltatóként és munkaadóként megfeleljen a kor követelményeknek és versenyképes vállalatként végezze feladatát – jelentette ki Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára Maglódon, amikor ünnepélyesen letették  a Magyar Posta Központi Csomagfeldolgozójának alapkövét.

A Magyar Posta Zrt. közleménye szerint zöldmezős beruházással több tízmilliárd forintból épül a csomagfeldolgozó. Az új üzemcsarnok 38 ezer négyzetméter alapterületű, több mint kétszer akkora, mint a fóti logisztikai üzem. A csarnokot 80 000 négyzetméternyi külső burkolt terület és 140 000 négyzetméternyi zöldterület veszi körül. Az üzem két oldalán 84 dokkoló- és 24  szintbeli ipari, valamint 2 extra kaput helyeznek el, amelyek a kézbesítő járművek, illetve a szállító kamionok kezelését, a csomagok rakodását segítik majd.    Az üzemben egyidőben akár 120 kézbesítő jármű kezelhető. A telephelyen mintegy 800 fő foglalkoztatását tervezi a posta.    A jövő év októberére elkészülő ingatlan Magyarország legnagyobb automatizált csomagfeldolgozója lesz. A tervek szerint 4 fővárosi és 19 vidéki üzem működését fogja majd össze.

A most épülő üzembe automata csomagszortírozó rendszert is telepít a Magyar Posta. A szortírozó rendszer óránként akár 32 ezer darab csomag feldolgozására lesz képes.

A Magyar Posta MPL+ programjának keretében mintegy 50 milliárd forintból újítja meg a teljes postai logisztikai infrastruktúrát, automatizálja a működést, és informatikai megoldásokat épít be. 2023-ig országosan 23 depóból álló logisztikai hálózatot alakít ki (19 vidéki és 4 fővárosi üzemmel), amely a középtávon várhatóan megduplázódó csomagmennyiséget is képes lesz, akár a kiugró időszakokban is rugalmasan kezelni.

2022 elejéig a tervezett 19 depóból már 10 megépült, további 6 építése pedig folyamatban van – olvasható a posta közleményében.