Új kapacitásbővítő beruházása nyomán tovább erősödik a száz százalékban magyar tulajdonú CE Glass Industries, és ennek nyomán betonbiztossá válik a cég mintegy 180 dolgozójának munkahelye Szatymazon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen.
A tárcavezető a CE Glass Industries friss beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a száz százalékban hazai tulajdonú, hőszigetelt üveg gyártásával foglalkozó vállalat kapacitásbővítést hajt végre 1,6 milliárd forint értékben, amihez a kormány 650 millió forintnyi támogatást nyújt, ezzel betonbiztossá téve 180 munkahelyet. Beszédében rámutatott, hogy a projekt keretében új gépeket szereznek be, erősítik az automatizációt, továbbá logisztikai fejlesztést folytatnak, így megnyílik az út a cég szerbiai, romániai és olaszországi terjeszkedése előtt. Majd aláhúzta, hogy a CE Glass Industries beszállítóinak döntő többsége magyar kis- és közepes vállalkozás, és a projekt ezek számára is újabb lehetőségeket teremt.




