Connect with us

Anyagmozgatás

Logisztikai központot épít a KITE

A mezőgazdaság területén történő beruházások, mint amilyen a KITE Zrt. új, cseneji központja is, hozzájárulnak ahhoz, hogy az új világ senki által nem kívánt új kérdéseire és kihívásaira is segítsünk megtalálni a választ – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Újvidék melletti Csenejen.

A tárcavezető nyitotta meg a KITE Zrt. szerbiai leányvállalata, a KITE Kft.  új logisztikai központját a vajdasági településen. “A beruházás egymilliárd forintnyi nagyságrendet képvisel, amihez a magyar kormány, a kifektetési stratégia keretében 478 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosított” – mondta Szijjártó Péter.

A magyarországi KITE Zrt. 2017-ben nyitotta meg szerbiai leányvállalatát KITE Kft. néven. A szerbiai cég legfontosabb feladata a legkorszerűbb mezőgazdasági technológiák bemutatása és képviselete a nyugat-balkáni országban. Ugyanezt a célt képviseli a cég most megnyitott cseneji, illetve a néhány napja megnyitott szávaszentdemeteri logisztikai központja is. A cég szerbiai terjeszkedését a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség befektetési programja tette lehetővé.