Connect with us

Anyagmozgatás

Kovalik Bálint: a STILL jelesre vizsgázott

Kovalik Bálint
A Magyarországon harminc éve tevékenykedő STILL Magyarország Kft. értékesítési- és márkavezetőjét kérdeztük az aktuális logisztikai trendekről, a vállalat helyzetéről. Megtudtuk azt is, miért olyan sikeresek a cég targoncái és intralogisztikai eszközei hazánkban.

– A STILL Magyarország 2020-ban költözött át Környéről Tatabányára. Melyek a tapasztalatok, hogyan sikerült a beilleszkedés a város ipari életébe?

– 27 esztendő után költözött a STILL Környéről Tatabánya egyik legforgalmasabb területére. Környén a fejlesztésekre már nem volt lehetőség, ezért Tatabányán a korszerű irodai elrendezés mellett kifejezetten iparágunkra tervezett műhelyt és raktárbázist építettünk. Dolgozóink zöme eddig is a környékről járt dolgozni, ebben nincs változás. Ügyfeleink azonban egy letisztult környezetbe látogathatnak el, ahol a kor elvárásai szerint a STILL prémium kategóriához hű környezettel találkozhatnak. Ide nem csak a közeli cégeket várjuk, üzletkötőink büszkén invitálják partnereinket az ország távoli területeiről, a visszajelzések elismerőek. Tatabánya és Komárom-Esztergom vármegyei cégek számára a Still eddig is az anyagmozgatás vezető vállalata volt, új telephelyünk még nagyobb transzparenciát nyújt és közelebb is hozott bennünket a város és a környék vérkeringéséhez. Sokan keresnek bennünket éppen a közelségünk, illetve az ebből adódó rugalmasságunk miatt.      

– Az európai ipar a járvány és a félvezetőhiány miatt jelentősen visszaesett, a logisztikai üzletág azonban túlélésből jelesre vizsgázott. Milyen intézkedésekkel tudták enyhíteni az általános megrendelés-csökkenés hatásait? Hogyan alakították át, illetve miként fejlesztették a szolgáltatásaikat?

– Ez a válság valóban a járvány utóhatásaival kezdődött, majd a háborús helyzet okozott jelentős beszállítói elakadásokat, ezzel megnehezítve az ipari termelők és gyártók gazdaságos működését. Azt azonban ne feledjük, hogy a mostani válság lényegesen eltér a nagy gazdasági világválságoktól, bizonyos iparágak kifejezetten erősödtek, míg egy-egy szegmens a túlélésért küzd napjainkban is. Az iparáganként eltérő hatások új megoldásokra késztették a vállalkozásokat, miközben a fogyasztási szokásokban történt egy hatalmas fordulat. A járvány ideje alatt előtérbe került az online vásártér és az azt kiszolgáló logisztika, illetve áthelyeződött a hangsúly olyan területekre, amelyek korábban nem kaptak figyelmet. A hirtelen bekövetkezett beszállítói problémákra nem voltak felkészülve a gyártók, így az autóipari gyártók, anyagmozgató eszközök és általánosságban a gép- és ipari berendezések gyártói komoly kihívásokkal szembesültek. Alapanyag- és energiaárak sokszorozódtak, rohamosan megugrott az infláció, miközben a gyártási- és szállítási idők általánosságban elszálltak. A 2021-es magyarországi és a régióban is rekord targoncaértékesítést a gyártók nehezen tudták kiszolgálni, a nem tervezett csúszások nekünk is okoztak nehéz hónapokat. Ügyfeleink hasonló problémákkal szembesültek, így a piaci környezet megértőbb lett, mintha a „bajban” összefogott volna a megrendelő és a szállító.

A STILL Kft. jelesre vizsgázott, egy-két esetet leszámítva meg tudtuk tartani megrendelőinket és ha csúszásokkal is de minden partnerünket kiszolgáltuk. Nagy segítségünkre volt, hogy 2020 ősze óta jelentősen fejlesztettük bérflottánkat, ami segített enyhíteni a hirtelen megugrott igényeket, rugalmasabb kiszolgálást biztosított számunkra és szélesebb körű ügyfélkört érhettünk el. 2022 második felére a piac valóban visszaesett, összességében azonban a hazai targoncakereslet minden idők második legmagasabb évét produkálta az értékesített új anyagmozgatógépek tekintetében.

– Mi a STILL targoncák és intralogisztikai megoldások erőssége? Miben jobbak a versenytársaiknál?

– A STILL több mint százesztendős múlttal rendelkezik, hazánkban idén ünnepeljük 30 éves évfordulónkat. A tapasztalat és a megbízható prémium minőség az, amely minket jellemez. A STILL egy erős márka hazánkban és a régióban is. Elsősorban olyan ipari megoldásokkal rendelkezünk, amely a többműszakos munkarendben működő vállalkozásokat célozza. Az átlagon felüli üzemidőt csak tartós eszközökkel érdemes kiszolgálni, a STILL ebben a szegmensben bizonyít leginkább. Ahol a berendezések bekerülési értéke mellett fontos az élettartam alatti üzemeltetésre fordított költségszint. Az üzembiztonság mellett ma már a legfontosabb az áru- és munkabiztonság. Kiemelt szerep jut az aktív és passzív biztonsági elemeknek, valamint a munkaerőt megtartó olyan felszereltségeknek, amelyek nem öncélúak, hanem valóban biztonságosabbá teszik a dolgozók mindennapjait ezzel erősítve a vállalkozások termelékenységét.

– Számos hazai vállalkozás nem engedheti meg magának az új, prémium targoncákat. Önök minőségi használt, felújított targoncákkal is kereskednek. Miért vegyenek az ügyfelek használt STILL munkagépet?

– Használt munkagépeket elsősorban olyan vállalkozásoknak ajánlunk, akik kevesebb üzemidővel számolnak, vagy akik nagyon hamar szeretnének géphez jutni. Heti egy-két kamion lepakolására nem feltétlenül kell a legújabb eszközt megvásárolni, hiszen az áltaunk átnézett és karbantartott eszközök kifogástalan műszaki állapotban vannak. Sok esetben esztétikai felújítással újszerű berendezést vásárolhatnak tőlünk partnereink, amely ráadásul lényegesen hamarabb szállítható, mint egy újonnan megrendelt eszköz. A STILL eszközök nem csak új korukban biztosítanak a felhasználóknak prémium megoldásokat, egy ötéves gép is prémium kategória. Ma már nem csak az keres használt gépet, akinek nincs elegendő forrása egy új berendezésre, hanem olyan vállalkozások, akik jobban megbíznak egy 5-7 éves jól bevált eszközben, mint a ma kapható másodvonalas új berendezésekben. Egy induló vállalkozás számára meg kifejezetten ajánljuk is, hogy egy használt berendezéssel kezdje el tevékenységét, és ha az üzlet beindul, akkor már lehet testreszabott megoldást választani.

A korábban említett gazdasági események következtében megemelkedtek az új gépek árai, amely megnövelte a használt eszközök iránti keresletet, és ahogy ez lenni szokott, a minőségi használt targoncák árai is megugrottak. Erre reagálva nálunk használt eszközt is lehet hosszú távú bérletben igényelni, ezzel elérjük azon partnereket is, akik a bérletet preferálják a beruházás helyett.

– A STILL név nemcsak minőségi targoncát fémjelez, hanem intralogisztikai szolgáltatásokat is. Milyen komplex szolgáltatások érhetők el hazánkban? Milyen Önök által fejlesztett és kivitelezett, ma is aktív rendszerekre a legbüszkébb?

– Ebben az iparágban is igyekszünk teljeskörű szolgáltatást nyújtani a felhasználóknak. Az anyagmozgatás tanácsadással, a tervezéssel, raktári berendezésekkel  – például állványrendszereinkkel -, kezdődik, raktári és gyáron belüli biztonságtechnikai kiegészítőkkel, valamint a belső közlekedést biztonságosabbá tevő védelmi kiegészítőkkel folytatódik. Kínálatunkban elérhető az anyagmozgatógépek teljes választéka, manuálisan vezetett, vagy éppen automatizált önvezető formában. A STILL flottamenedzser rendszere egyedülálló megoldásokat nyújt, továbbá számos digitalizációra épülő kiegészítő képes hatékonyabbá tenni ügyfeleink mindennapjait.

Nem illik egy-egy nagy projektet kiemelni, de a legbüszkébb arra vagyok, hogy ügyfeleink visszajelzései nagyon pozitív és kollégáim dicsérete jólesik nekem is. Egy új üzleti kapcsolat akkor válik mindkét fél számára előnyösnek, ha hosszú távon számíthatnak egymásra a partnerek. A STILL esetében azt tudom kiemelni, hogy érdeklődő partnereink és ügyfeleink segítőkész csapattal találkoznak, valós ismeretet és tájékoztatást kapnak, partnerként támogatjuk őket a választásban a leghatékonyabb megoldás megtalálásában. Egy nyertes üzlet után sem marad partnerünk egyedül, folyamatos a kapcsolat, közösen keressük az innovatív, előre vivő megoldásokat.

– Túl vagyunk az első negyedéven, miként értékeli szakmai szempontból a 2023-as évet? Mi vár a STILL-re az év további részében? Milyen új termékeket, szolgáltatásokat, megoldásokat vezet be a vállalat?

– A 2022-es év második felének trendje áthúzódott az idei év első hónapjaira is. Ez nem is meglepő, a január Magyarországon sosem a legerősebb hónap. Februárban azonban beindult ismét az élet, egyre több a megrendelés is és a tender is. Sok vállalkozás idénre halasztotta beruházását a 2022-ben tapasztalt bizonytalanságok miatt. Nehéz kimondani, de lassan hozzászokik a gazdaság a szomszéd országban dúló háborús helyzethez, a munka nem állhat meg. 2023-mal kapcsolatban korai lenne jósolni miként alakul a targoncák iránti kereslet, azt azonban kijelenthetjük, hogy átalakulóban van a logisztikai piac. A járvány hatása nem maradt nyom nélkül, átalakultak a fogyasztói szokásaink: elsősorban az internetes kereskedelem és annak kiszolgálására gondolok. Mindennapos gond a munkaerő elérhetősége, annak költségszintje. Ezek a hatások erősen alakítják a logisztikai szolgáltatók, gyártók, beruházók gondolkodását. Ahol lehet megjelenik az automatizálás iránti igény, ezzel együtt előtérbe került a hatékonyság és a fenntarthatóság. A STILL a KION csoport tagjaként élen jár a fejlesztésekben, és szerencsére nemcsak az automatizálás van fókuszban, hanem a hagyományos eszközök termékváltása, megújítása is folyamatosan zajlik.

Növekszik a távolkeleti targoncagyártók részaránya a hazai piacon is. Mivel ezek a berendezések jellemzően az alacsonyabb árfekvésű eszközöket jelenti, így vállalatcsoportunk előtt is a legfontosabb cél, hogy versenyképes terméket kínáljunk prémium kategóriában, ugyanakkor megcélozzuk az alacsonyabb felhasználást igénylő és így alacsonyabb árkategóriában keresgélő ügyfeleket is.