Logisztikai hír
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA

Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági nehézségek ellenére a vállalat stabil eredményeket mutatott fel 2024-ben, bár a növekedési ütem némileg lassult a korábbi évekhez képest. Európa egyik legnagyobb étrendkiegészítő gyártójának és forgalmazójának árbevétele 3,5 százalékkal, 93,7 milliárd forintra emelkedett, miközben az ebitda 2 százalékkal 10,68 milliárd forintra nőtt. A cégcsoport nagy hangsúlyt fektetett a hatékonyságnövelésre, a technológiai és termékfejlesztésekre, a stratégiai beruházásokra, valamint a belföldi piacvezető pozíció megtartása mellett tovább terjeszkedett a külpiacokon.
Négy márka, de egy közös út jellemzi az 1900 munkavállalóval és 4500 B2B partnerrel rendelkező BioTechUSA-cégcsoportot, amely immár 103 országban van jelen 49 webshoppal és 328 üzlettel. A vállalat része a BioTechUSA márkán kívül – mely az átlagembereket motiválja egyéni céljaik elérésében, legyen szó alakformálásról, állóképességi sportokról, vagy éppen tartós életmódváltásról; az edzőtermi edzések iránt elkötelezett brand, a Scitec Nutrition; Magyarország több mint 20 éves étrendkiegészítő webáruháza, a Builder; továbbá az egyedi keverőpalackokat gyártó üzletág, a ShakerStore. A vállalatcsoport a válságkezelés helyett stabil maradt a gazdasági nehézségekkel és geopolitikai konfliktusokkal terhelt 2024-es évben, amely során nemcsak megőrizte a megelőző évek növekményét, hanem előremutató beruházásaival és termékfejlesztéseivel a következő esztendők bővülését is előkészítette.
Moderált növekedés a turbulens környezetben
Magas bázisról vágott neki a 2024-es évnek a cégcsoport, miután 2021 és 2023 között a sorrendben 42, 29, majd 15 százalékos növekménnyel három év alatt megduplázta a forgalmát. Ahhoz, hogy megtarthassák ezt a versenyelőnyt az étrendkiegészítők piacán, a beszerzéstől a gyártáson át az értékesítési csatornákig minden folyamatot optimalizálnia kellett, emellett értékteremtő beruházásokra és innovatív szemléletű termékfejlesztésre is szükség volt. Mindezek eredményeként a B2B és a B2C értékesítési adatokat összegezve a vállalat végül 3,5 százalékkal 93,7 milliárd forintra növelte az árbevételét. Bár a növekedési ütem némileg lassult a korábbi évekhez képest, ez a vállalat eddigi történetét tekintve abszolút árbevételi rekordnak számít. A profitabilitás és a jövedelmezőség is megmaradt: az adózott eredmény során az egy évvel korábbi 7,17 milliárd forint után 7,77 milliárdot láthatunk, míg az ebitda, vagyis a kamatok, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény 10,47-ről 10,68 milliárd forintra nőtt.
Befektetés a jövőbe a kihívások korában
A vállalat 2024-ben csaknem 6,5 milliárd forintot költött beruházásokra, technológiai innovációra és termékfejlesztésekre, melynek egyik legjelentősebb eredménye az évente 55 millió darab komplex proteinszelet előállítására alkalmas multilayer szeletsor. A fejlesztésnek köszönhetően a BioTechUSA megtriplázza éves szeletgyártó kapacitását, mellette pedig egy új prémium szelet- és egy új prémium vitamincsaláddal is piacra lép. Az európai szinten is egyedi fejlesztés mellett új shaker logózó üzemet építettek, folytatták a munkavállalóik jólétét érintő szociális fejlesztéseket, valamint a gyártókomplexumaik energetikai modernizációját is, utóbbinak köszönhetően a vállalat mindkét gyártókomplexumában az áramfelhasználás 30 százalékát biztosítja a jövőben zöld megoldásokkal.
Kulcsszerepben az omnichannel stratégia és az exporttevékenység
A BioTechUSA-cégcsoport már évekkel ezelőtt piacvezető lett Magyarországon és elérte azt a méretet, hogy a további érdemi növekedése elsősorban az árbevétel 80 százalékát jelentő exporttevékenység eredményességén múljon. Ennek megfelelően a terjeszkedés 2024-ben is tovább folytatódott, így öt új országban Egyiptomban, Hondurason, Curacaon, Kambodzsában és Üzbegisztánban is megjelent a vállalat; a spanyol, francia, szlovák, román, izraeli és lengyel piacokon pedig két számjegyű növekményt ért el. A cégcsoportnál folyamatosan zajlott a fizikai expanzió is. A tavalyi évben 1,5 milliárd forintos invesztíció eredményeképp 31 új boltot nyitottak, így már 143 üzletük várja a vásárlókat a nemzetközi piacokon, a 185 magyar boltot is beleszámítva pedig 328-ra nőtt az üzleteink száma. Emellett az elmúlt évben azt is megmutatta a cégcsoport, hogy egy már meglévő – spanyol – piacon is lehet újat mutatni, amelyre az egész világ felfigyel: a régióban egyedülálló globális együttműködési megállapodást írtak alá a világ egyik legpatinásabb futballklubjával, az FC Barcelonával. Amellett, hogy piacra léptek az első Barcelona signature termékükkel, a katalán krém ízű Iso Whey Zeroval, 2025-től már az FC Barcelona klasszisa, a világ egyik legjobb középpályása, Pedri egyénileg is csatlakozott a vállalat márkanagyköveti csapatához.